Mindegy, hogy autónkat milyen szervórendszerrel szerelték, fajtától függetlenül nagyon gyakori hibajelenség, amikor kopog a kormánymű. Nem minden esetben utal a kormánymű hibájára a jelenség, elfordulhat, hogy a szakemberek a kardáncsuklóban vagy a gömbfejekben találják meg a hiba okát. Megeshet az is, hogy – habár a meggyőződésünk az, hogy kopog a kormánymű, – valójában a kormányoszlop felől érkezik a hang. Az elelektromos szervókkal ellátott autók esetében ez gyakran előforduló probléma.
Abban az esetben, ha a szakember által is megállapításra került, hogy a kopogás a kormányműből érkezik, rendszerint hamar kiderül az is, hogy melyik alkatrész elhasználódása okozza a problémát. Ez lehet akár fogasléc, persely, csapágy, vagy akár az öntvényház is.
Nagyon veszélyes, ha vezetés közben érzékeljük a kormányművet érintő problémát például úgy, hogy hirtelen megszorul, vagy éppen labilissá válik a kormány irányíthatósága. Ilyenkor azonnal forduljunk a megfelelő autó szervizhez, mivel valószínű, hogy a szervokormánymű orsótengelyén lévő vezérlőben keresendő a hiba. Kockázatos előjele lehet továbbá a kormánymű meghibásodásának, ha a kormánymű megremeg irányítás közben. Ezért a törött vagy sérült hidraulika cső is felelős lehet, de megtörténhet az is, hogy a szervórendszer levegősödött be.
Bizonyos autótípusok esetében anyagilag rosszabbul járhatunk, ha kopog a kormánymű és a hiba is beazonosításra került. A Honda Accord, Civic elektromos típusoknál például nagyon gyakori, hogy kopog a kormánymű. Ebben az esetben viszont kedvező áron juthatunk hozzá bevizsgált cserekormányműhöz. Egy BMW Kormánymű esetében sajnos sokkal jelentősebb kiadásokkal kell számolnunk. Ennek egyszerűen az az oka, hogy a legtöbb esetben nem lehetséges a javításuk. Szinte minden alkalommal fogasléc kopás a felelős, ilyenkor a leggazdaságosabb megoldás a felújított csere kormánymű garanciával.
A kormánymű cseréjét követően elengedhetetlen tényező a futómű pontos beállítása Az elektromos kormányműveket, bizonyos esetekben az autóhoz kell „tanítani. Vannak típusok, ahol ez diagnosztikai eszköz nélkül is elvégezhető és vannak, ahol programozásra vagy szoftverfrissítésre is szükség van. Erről mindenképp érdeklődjön az autószervizben vagy a kormányművet javító, forgalmazó cégnél.